Eseménynaptár
HÍRARCHÍVUM
Kereső
Kapcsolat
Jogi nyilatkozat
Médiaajánlat, előfizetés
Állásajánlatok
 English
Hozzászólások
Előadás vázlatok

breitling watches

Konferenciák
MET-AJÁNLÁSOK
ENERGIA MŰHELY
a
Észak-Magyarországi
Ifjúsági Tagozat
Interdiszciplináris Tagozat
Távhő Tagozat
Összes esemény


Fénylő műemlékek
Frissítve: 2010. október 11.
Szerző: sajtóközlemény
A Fővárosi Gázművek Zrt. támogatásával immár nyolc földgázüzemű kandeláber világít a budapesti állatkertben. Az október 11-én átadott hét műemlék jellegű lámpa megjelenésében az 1931-ben gyártott gázlámpák hű másai, azonban belsejükben a legmodernebb technológiát rejtik.

Budapesten először 1856. december 23-án gyulladtak ki a légszeszlámpák, az év végére 838 utcai gázlámpa égett a városban. A gyors ütemű fejlődésnek köszönhetően 1885-re a gázlángok száma meghaladta a százezret, míg 1902-re a háromszázezret. A közvilágítás működéséhez nem csak a vezetékek és lámpák karbantartására volt szükség, hanem mindennap meg kellett gyújtani, majd el is kellett oltani a lámpákat. Ezt a lámpagyújtogatók végezték, akik ugyanolyan jellegzetes alakjai voltak a korabeli utcaképnek mint az újságárus rikkancsok vagy a különböző árusok.

Bár hosszú ideig a gázvilágítás volt a közvilágítás fő módja, sosem vált kizárólagossá, legnagyobb vetélytársa a villamos világítás volt. Az elektromos világítás elterjedését 1881-ig korlátozta az Általános Osztrák Légszesz társulat világítási monopóliuma, de később már párhuzamosan működött a két technológia, és nem csak az alternatív, hanem az együttes használat is elterjedt. A századfordulón népszerűek voltak az olyan kétkarú lámpák, amelyeken egy keresztrúdra felül két gázlámpát, alul két villanylámpát szereltek.
A történelem viharai azonban a gázüzemű lámpákat sem kímélték, így napjainkra alig néhány képviselő maradt ezekből az egykor oly jellegzetes, városképet meghatározó tárgyakból.

Mint hazánk egyik legnagyobb múltra visszatekintő közmű cége, a Fővárosi Gázművek Zrt. a legújabb, leginnovatívabb földgáz alapú technológiák meghonosítása és elterjesztése mellett kiemelt figyelmet fordít a gázszolgáltatás tárgyi emlékeinek megőrzésére is.
E törekvés jegyében valósult meg az az együttműködés, amely eredményeként 2010. őszétől ismét földgázüzemű lámpák fénye alatt sétálhatnak a Fővárosi Állatkert látogatói.
A FŐGÁZ vezérigazgatója, Dr. Bakonyi Tibor és a Fővárosi Állat- és Növénykert főigazgatója, Prof. dr. Persányi Miklós által átadott hét gázlámpa megjelenésében a gázvilágítás fénykorát, a 30-as évek korszakát idézi, hiszen teljesen azonosak a kőbányai Magyar Fém és Lámpagyár által 1931-ben gyártott lámpákkal, azonban belsejük a mai kor elvárásainak megfelelő legmodernebb technikát rejtik. A FŐGÁZ feladata nem ért véget a lámpák átadásával, hiszen karbantartásukról és a működésükhöz szükség földgáz biztosításáról is a társaság gondoskodik.

A most átadott hét gázlámpával a Fővárosi Állat- és Növénykert területén nyolc, míg Budapest-szerte száztizenhat gázlámpa szórja esténként fényét.

A műemléki hűségű gázlámpák az Állatkert főkapujától a Pálmaház felé vezető sétányon kerültek felállításra. Ezen az útvonalon van ugyanis a leginkább szükség az éjszakai világításra. Az Állatkert ugyan éjszaka rendszerint zárva tart, de például a nyáresti koncerteken, és számos más különleges esti rendezvényen a kertet behálózó sétányok közül éppen ezt a szakaszt használja leggyakrabban a látogató közönség. A sétaútnak a tó partján futó festői szakaszát Nadler sétánynak is nevezik, mivel mai formáját az 1930-as évek elején, Nadler Herbert igazgatóságának idején nyerte el. A tóparti sétány tehát éppen azokban az években készült el, amikor a most felállításra kerülő műemléki kandeláberek eredetijét is gyártották.

www.fogaz.hu

[ Nyomtatható változat ]
MET Közgyűlés alapszabály-módosítás miatt 2016. december 15-én
(2016. december 12.)
M E G H Í V Ó

A Magyar Energetikai Társaság közgyűlést tart a Magyar Mérnöki Kamara I. emeleti Tanácstermében (Budapest IX., Angyal u. 1-3.) 2016. december 15-én 14:00 órai kezdettel, amelyre tisztelettel meghívom.
Regisztráció: a helyszínen 13:30-tól.

A közgyűlés napirendje a következő:
1) A MET Alapszabály módosításának megvitatása, elfogadása
2) Szakmai előadás
3) Egyebek

A Közgyűlés a szavazati joggal rendelkezők 50%-a + egy fő jelenléte esetén határozatképes, ezért a Magyar Energetikai Társaság valamennyi tagjának szíves megjelenésére feltétlenül számítunk. Abban a nem várt esetben, amennyiben a fenti - szükséges számú - tag nem jelenik meg, úgy a Közgyűlés megtartására 2016. december 15-e napján 14:30 órai kezdettel ugyanazon a helyszínen, a fentiekkel azonos napirend szerint kerül sor, amely közgyűlés a megjelentek számára tekintet nélkül határozatképes lesz.

A MET Alapszabály módosító javaslata elérhető a hír címére kattintva. Tovább
XVII. Energetika-Elektrotechnika (ENELKO) Konferencia
(2016. július 12.)
A kolozsvári székhelyű Erdélyi Magyar Műszaki Tudományos Társaság (EMT) 2016. október 6-9. között Kolozsváron a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen szervezi meg a XVII. Energetika-Elektrotechnika (ENELKO) Konferenciát.
A konferencia meghirdetése, bővebb információk, jelentkezési lapok, valamint előadás bejelentő lapok a konferencia honlapján: http://enelko.emt.ro/ találhatóak. Előadók jelentkezését 2016. szeptember 1-ig, résztvevők jelentkezését 2016. szeptember 10-ig várják. Tovább
Energetikai Szakközgazdász képzés
(2016. július 12.)
A Budapesti Corvinus Egyetem ez évben is elindítja Energetikai Szakközgazdász képzését... Tovább
MET Közgyűlés jegyzőkönyve 2016 június 2
(2016. június 22.)
Tovább
MET Közgyűlés meghívó 2016 június 2
(2016. május 17.)
Tovább
Energia Műhely - 17. rendezvény
(2016. március 20.)
Kedves Kolléga Hölgy! Tisztelt Kolléga Úr!

A Magyar Energetikai Társaság (MET) szeretettel várja Önt Energia Műhely sorozatának tizenhetedik fórumára.

Témája: Településeink energiahatékonysági lehetőségei

Időpontja: 2016. április 6. szerda 14:00 óra

Helye: H-1101 Budapest, Expo tér 2., Expo Hotel Congress Terem (a BNV főbejáratánál)
Lejárt az I. Századvég – MET energetikai tanulmányíró verseny jelentkezési határideje


Október 25-e, vasárnap 24 óráig lehetett jelentkezni az I. Századvég – MET energetikai tanulmányíró versenyre.

Összesen 19 nevezést regisztráltunk: 16 egyéni és 3 csapat indulót. A jelentkezők többsége műszaki alap, vagy mesterszakos hallgató, azonban több – ettől eltérő – regisztráció is érkezett (kémia és jogász szakos illetve PhD-zó versenyzők).

Minden adott tehát a magas szakmai színvonalú, érdekes és sokszínű versengéshez!

● A következő fontosabb dátum: a pályamunkák leadási határideje, 2016 január 5. (x)
MAGYAR ENERGIA SZIMPÓZIUM 2015
(2015. június 26.)
MET-KÖZGYŰLÉS 2015
(2015. május 22.)
Meghívó
Bevezető szakmai előadás
Közgyűlés jegyzőkönyve
MET-AJÁNLÁSOK

XV. ENERGIA MŰHELY
(2015. április 16.)
MET IFJÚSÁGI TAGOZAT KÖZGYŰLÉSE 2015
(2015. január 08.)
MET-KÖZGYŰLÉS 2014
(2014. február 11.)
Meghívó
Bevezető szakmai előadás
Megválasztott tisztségviselők
Közgyűlés jegyzőkönyve

MET Ifjúsági Tagozatának 2014-es Közgyűlése
(2014. január 20.)
Teljes hírarchívum
© Magyar Energetikai Társaság - Minden Jog Fenntartva. Design és programozás: deZign.hu